Azért tartom fontosnak leírni a gondolataimat ezen témákkal kapcsolatban, mert egyre több emberrel találkoztam, akik folyamatosan arra vágynak, hogy megismerjék a jövőjüket.

 

 

A múlt azt gondolom egyértelmű, hogy tovatűnt jelen. A jövőt, akkor a még meg nem történt jelenként lehetne behatárolni. A jelen pedig nem más, mint a most. Egyetlen időpillanat, amiben éljük az életünket, ami folyamatosan tovatűnik, múlttá alakul.

 

 

A múltra fizikálisan már biztosan nem, hiszen, ami megtörtént, azon már változtatni nem lehetséges. A jövőnket megtervezhetjük, a jóslatokat elfogadhatjuk, ám ahhoz, hogy a jövőnk megtörténhessen előbb jelenként fog megjelenni. Vagyis jelen nélkül nincs jövő. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a jövőnk csakis a jelen által képes megvalósulni. Érdekes, hogy a jelen megélését követően a jövőnk múlttá válik.

Hűha! Akkor most, hogy is van ez. Nagyon úgy tűnik számomra, hogy a legnagyobb hatással a jelenben történtek vannak az életünkre. Logikusan adódik a kérdés, hogy ha a múltat nem tudjuk már befolyásolni, a jövőbe pedig a jelenen keresztül vezet az út, akkor számunkra egyetlen dolog fontos a jelen pillanat. Energiánkat, gondolatainkat úgy vélem a jelenre kell összpontosítanunk és a jövőnket mindössze egy elérendő célnak tekintenünk, amit egyetlen pillanat alatt papírra vethetünk, és többé nem kell gondolkodnunk rajta, hanem a jelenben megvalósítani a célunkhoz vezető apró terveinket. A múltból maximum tanulnunk érdemes, ám teljesen hasztalan rágódnunk azon, amire 0% hatással lehetünk, míg a jelenre akár 100%-al. Gondoljunk csak bele mekkora energiát von el a valóban hasznos dolgoktól, hogy emberek naphosszat a múltjukon rágódnak, és a jövőjüket tervezgetik, ahelyett, hogy 100% figyelmet fordítanának a jelenre, amiben az élet zajlik.

 

Szándékosan úgy fogalmaztam a fentebb írtakban, hogy nem lehetünk képesek a fizikailag megtörtént múlton változtatni. Így igaz, fizikailag már képtelenség. Ám a gondolatainkban lehetséges akár a múltunk átírása, átfogalmazása is, az érzéseink, érzeteink szintjén. Ez nagyon fontos megállapítás. Erről a témáról még sokat fogok írni más blogjegyzeteimben. A terápiás célú, segítő beszélgetések egyik alapja ez a megállapítás.

 

Azt tapasztalom, hogy a jelenre koncentrálva, gondolataimat a mostra összpontosítva, túlzás nélkül 80-90%-al hatékonyabbá vált az életem. Felszabadító érzés jelen lenni. Gondolataim már ritkán kalandoznak el, elalvás előtt már nem azt latolgatom, hogy mennyi mindent kell holnap elvégeznem és mennyi mindenre nem jutott ma időm. Nyugodtan alszom el.

 

Folyt. köv.